Kezelje társasházait online, alakítson ki közösségeket!

A Társasházakról szóló törvény 2014. február 1-én hatályba lépett módosítása értelmében a társasház működésének, a társasház szerveinek és e szervek működésének törvényességi felügyeletét a jegyző látja el. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben bírósági, illetve hatósági eljárásnak van helye.

A társasházak törvényességi felügyeletének ötlete nem teljesen új, hiszen 2010 elejétől ezt a feladatot az ügyészség látta el. Az akkori szabályozás azonban nem volt hosszú életű, mivel a Kormány kezdeményezésének köszönhetően 2010 június közepétől a törvényhozó kivette a társasházi törvényből, így egészen 2014. február 1-ig törvényességi felügyelet nélkül működtek a társasházak.

 

 

A hatályos szabályozás értelmében a jegyző hivatalból ellenőrzi, hogy a társasház

 

Amennyiben a jegyző megállapítja, hogy a működés a fenti pontok valamelyikébe ütközik, akkor a társasházat felhívja a jogszabálysértő állapot kiküszöbölésére. Ha a társasház a jegyző felhívásától számított 60 napon belül nem állítja helyre a működés törvényességét, a jegyző bírósághoz fordulhat.

 

A jegyző törvényességi felügyelete tehát kizárólag a társasház belső szabályzatainak ellenőrzésére, illetve a társasház működésének, határozatainak és a legfőbb szerv határozatainak törvényességi ellenőrzéseire terjed ki, azaz arra, hogy azok megfelelnek-e a jogszabályoknak és a társasház szabályzatainak.

 

Fontos azonban megemlíteni, hogy azok a társasházi ügyek, amelyeknek tárgya a közös képviselővel, az intézőbizottsággal vagy a számvizsgáló bizottsággal kialakult személyes jellegű konfliktus eldöntése, továbbra sem tartoznak a jegyző hatáskörébe.

 

A cikk írója:

A Rácz és Pál Ügyvédi Iroda Infokommunikációs szakjogásza, legfontosabb szakterületei közé tartozik a polgári jog, gazdasági jog, bankjog, ingatlanjog, az infokommunikációs szektort érintő jogterületek (médiajog, távközlési jog, reklámjog, szellemi alkotások joga, e-kereskedelmi jog , adatvédelmi jogi ), közbeszerzési jog és a gazdasági büntetőjog.

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is

Szóljon hozzá

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kapjon értesítést a legfontosabb történésekről, teljesen ingyen. Legyen mindig naprakész!

Házfal.hu - társasházi közössségi rendszer

A Képviselő kódexet a Házfal támogatásával hoztuk létre. A Házfal új formáját teremti meg a társasházi életnek. Práblja ki Ön is teljesen ingyen a hazfal.hu oldalon.

Kipróbálom ingyen